juztuady:
stokersmith:
juztuady:
“Az NBA, ahogy az NFL is, egy nagyon igazságos rendszer. Alapvetően úgy épül fel a draftoknak és fizetési sapkáknak köszönhetően, hogy ne jöhessenek létre csak a pénz miatt hosszú évekre kiemelkedő csapatok (ld. Real Madrid), ún. dinasztiák.”
—
érdekes, szerintem épp azért kibaszott béna az összes amerikai sport ezen a téren, mert nincsenek hagyományosan jó csapatok, de gondolom az is megmagyarázható, hogy miért jó a kommunista rendszer.
Egy zárt ligában ahol nincs kieső nem engedhető meg egy csapat kiemelkedése vagy egy csapat örök lúzerré válása, mármint a bevétel maximalizálás szempontjából. És a kommunizmus jó.
igen, érdemes megnézni például a clippers legendásan nagy sikereit, valóban nincsenek örök lúzerek.
és persze a kommunizmus is jó, csak kihagyták belőle az emberi tényezőt, ezért kell a klasszikus értelemben vett liberalizmus szerint élni!!!!!
A lehetőség adot a clippess-nek is csak élni kell vele.
juztuady:
“Az NBA, ahogy az NFL is, egy nagyon igazságos rendszer. Alapvetően úgy épül fel a draftoknak és fizetési sapkáknak köszönhetően, hogy ne jöhessenek létre csak a pénz miatt hosszú évekre kiemelkedő csapatok (ld. Real Madrid), ún. dinasztiák.”
—
érdekes, szerintem épp azért kibaszott béna az összes amerikai sport ezen a téren, mert nincsenek hagyományosan jó csapatok, de gondolom az is megmagyarázható, hogy miért jó a kommunista rendszer.
Egy zárt ligában ahol nincs kieső nem engedhető meg egy csapat kiemelkedése vagy egy csapat örök lúzerré válása, mármint a bevétel maximalizálás szempontjából. És a kommunizmus jó.
markoferko:
kgyst:
Micsoda?! 40 éves helikopterek 426 millió dollárért?!
Itt valami tévedés van, menjetek, és nézzétek meg az iktatóban, basszátok meg. Ilyen nincs, ez a permanens Mohácsi vész, ez a szavazófülkés forradalom, ez a téridőkontinuum-fordító korong, ami itt honvédelem…
“estimated cost of $426” a zügy értéke ennyi kérdés mi mennyit fizetünk majd
lillapontjpg:
egyébként rendesen felmosni a padlót sokkal durvább volt mint összeszerelni ezt a hülyeséget
Az imbuszkulcsot ne hagyd a szoba közepén, még szükséged lehet rá.
Na, milyen tippek voltak az elklaszikóra?
sporttars:
Be merte valaki vállalni az újabb 0-5-öt?
Ugye az csak egy rossz vicc, hogy egy 90 perces meccs előtt 120 perces felvezető műsor van?
tallianmiklos:
a venezuelai cseresznyénél is jobb, ugyanakkor kurva ijesztő, hogy lényegében bárki pénze jó, csak nehogy nyugati legyen.
ezek is buknak egy hónapon belül
Most az a munkám, hogy cool amerikai magyarokat keressek
eszpee:
woas:
Egyelőre megvan Ramone Tamás, Téglás Zoli, Gene Simmons és Béla Lugossy. Én öreg vagyok, csak pankokat, meg hetero vámpírokat ismerek, adjatok még hozzá.
gabor zsazsa helo!
Gogolák Péter
Emlékeztek arra a 14 éve nagy port felvert esetre, amikor Kern András “rosszízlésű buzifiúnak” nevezte Friderikuszt?
sporttars:
inkeibence:
Daliás idők voltak azok!
A rosszízlésű erős volt, ízlésekről nem lehet vitatkozni!!
nem lehet, de az vitán felüli, hogy kern már reggel 7kor be volt baszva.
ez a michelisz norbert kurva ügyes
markoferko:
végig megy a második helyen, az utolsó kanyart elbassza, elmegy mellette huff, megpróbálja visszaelőzni és a céltól 50 méterre megpördül és hetedik lesz
fasz való a kezébe nem kormány
Ma
iusedtofuckpeoplelikeyouinprison:
suntm:
- Federer legyőzi Nadalt
- a magyar női kosárválogatott győz Ukrajna ellen
- a Miami leveri a Dallast a harmadik meccsen
Michelisz Norbira és mindent másra nagy ívből szarok.
valami olyan nincs a tévében amit fehér férfiak játszanak? a tenisz nem számít, az köcsögsport. :(((
NHL döntő, boston-vancuver még a jég is vakítóan fehér
parakovacs:
napifix:
Most en jovok…kozben nem blogolok, mert szembe kell neznem a kovetkezmenyekkel.
Na! Blogolj már!
a hosszú csönd már a következmény?
zsukov:
deadmanride:
zsukov:
deadmanride:
most vagyok nagyon sarga az irigysegtol…
ne legyel, a Gepard egy kalap fos.
szivesen lelelapatolnek valakit egy kalapba, miutan fossa lottem ezzel a cuccal. meg nevetgelnek is mikozben a combjat a nyakabol kene kigobozni…
ja, felteve, hogy nem sult el a fegyver a zarszerkezet konstrukcios hibaja miatt meg azelott, hogy te el akartad sutni, illetve ha nem megy fel meterrel felre a szetlott geppuskacso miatt.
mármin használt és kopott csöveket használnak fel a gyártásnál?